Jelenlegi hely

Parasztházhoz tartozó gazdasági épületek.

Parasztházhoz tartozó gazdasági épületek.

 

A török háborúk alatt az állatok téli tartására un. Baromállásokat építettek. Az építménytetejének tartásához ágasfákat, cölöpöket vertek le, ezekre keresztfákat fektettek, majd szalmát szórtak. Oldalait ágakkal takarták be. Ez az építkezési mód vidékükön a szegényebb családoknál még hosszú ideig megmaradt 

A később épített paraszt házaknál az istálló egybe épült a lakóházzal. Falazata általában megegyezett a lakóépületével. Ajtaja minden esetben az udvarra nyílt. Mellette épült a nyitott elejű, kocsiszín.

A pajta – a telek méretétől függően- a házzal egy sorban, vagy a házra merőlegesen a telek végében épült. Anyaga faszerkezet, amelyet a jobb szellőzés végett függőlegesen egymás mellé állított deszkákkal szegeltek be. Középütt nyitottak voltak, vagy nagyméretű kétszárnyú kapuval zárták le őket.

A ház végével szemben helyezték el az ólakat, amelyek általában fából épültek. Az ólak két részből álltak: a belső ólból és az akolból. A belső ól deszkapadlóval, az akol tégla vagy betonpadozattal volt ellátva. Az etetővályút zsilipelt technikával látták el, hogy az etetést megkönnyítsék. A belső ól padlástere egyben tyúkól is volt, amely a kacsa ill. liba ólról nyílt. Kutat a házzal szemben, általában maguk a gazdák ásták. Mélységük 5-10 méterig a talajtól függően változott. Átmérőjük, a gazdaság nagyságától függően 1-2 méter volt. A kútgödröt téglával falazták ki, káva részét gerendákból ácsolták. Húzószerkezete általában kútgém, később fahenger.

Pincét a magas talajvíz miatt nem minden háznál építettek. Erre nem nagyon volt szükség, mert az Öreghegyben gyönyörű pincesor állt a gazdák rendelkezésére.

Ahol a talajvíz megengedte, néhány esetben jégvermet építettek. A veremgödör 2-2,5 méter átmérőjű, 2-3 méter mélységű, kúpos lyukból állt, amelyet téglával béleltek ki. Tetejét kúp alakban náddal fedték be úgy, hogy elején ajtót nyitottak. A Nagy-tó vastagon befagyott jegét, táblákban vágták és kocsival szállították a helyszínre. A gödör megtelte után a jeget vastagon szalmával fedték be, így késő őszig használhatták.

 

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer