Jelenlegi hely

A RÁADÁS

A második világháborús események során az ország értékes lóállománya teljesen szétszóródott, a telivér-tenyésztést szinte teljesen a nulláról kellett újra kezdeni. 1954-ben a Kisbér melletti Apáti-pusztán - az ország területéről összeszedett lóanyaggal - a tenyésztés újra indult. A szakszerű, szívós munka eredményeként a ménesben nevelt lovak hamarosan nemzetközileg is elismert eredményeket értek el.

 

Imperiál a 20. századi magyar lótenyésztés leghíresebb ménje.

 

A telivér-tenyésztő szakemberek körében jól ismert, hogy értékes utódot csak import ménektől, import kancáktól lehet várni. A Mezőgazdasági Minisztérium ezért 1958-ban Olaszországba küldött két „tudós szakembert” (szaktudásuknál nagyobb volt politikai megbízhatóságuk) azzal a feladattal, hogy a kisbéri ménes részére egy kiváló telivér mént vásároljanak. A kiküldöttek hosszas keresgélés után egy magántenyésztőnél kiválasztották a Chitet nevű mént, amelyet küllemre, pedigrére, mind pedig versenyeredményei révén alkalmasnak találtak. A mén ára azonban a szigorúan szabott keretösszeget jóval meghaladta. Ezután hosszas alkudozás következett, de a tulajdonos a vételárból nem engedett. A mén mellett, az eladásra szánt lovak között állt egy jó származású, de közepes versenyeredményekkel rendelkező kanca, Hurry. Miután az üzlet meghiúsulni látszott, ezért a „tudós” férfiak felajánlották a tulajdonosnak, a ménért kifizetik a magas összeget, ha a kancát ráadásul adja. Az üzlet ezek után hamarosan megköttetett. Amikor a két ló Kisbérre megérkezett, a „szakértők” büszkén mutatták be a ménes vezetőinek új szerzeményüket. Ekkor a ménes állatorvosa a ménhez lépett, benyúlt hátsó lábai közé, s rögvest megállapította, a telivérnek fél heréje van, majd közölte: „Ebből aztán nem lesz utód!” Lett is nagy riadalom. Csak a ménes vezetőinek jóindulatán múlott, hogy az ügyet sikerült eltusolni.Hurryt a szerencsés véletlen a következő fedeztetési idényben összehozta a kivételes versenyképességű hazai ménnel, Imivel. A párosításból született 1960-ban Kisbéren a század magyar, sőt Európa egyik legjobb versenylova, Imperiál.10

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer