A MI NYELVJÁRÁSUNK.

Egy nép legfontosabb műveltségi összetartója a nyelv. A kora középkorban a nemesek és a jobbágyok, szellemi műveltsége közel állt egymáshoz. Mátyás király történet írója, Galeotto Marzio ezeket írja: „A magyarok- legyenek nemesek vagy parasztok- majdnem ugyanolyan szólással élnek, és egyformán beszélnek”. A reneszánsz kultúra elterjedésével távolodás következett be, amit a könyvnyomtatás terjedése és az iskolázás egyre inkább elmélyített, ez azonban egyes nyelvjárások között a megérthetőséget nem gátolta. A magyar nyelvnek ez az egységessége jellemzi a nyelvjárásokat. A nyelvjárások az irodalmi és köznyelvvel,  szembeni nyelv változatok. A Kisbér környéki nyelvjárás un. észak- dunántúli csoportba tartozik. Jellegzetessége: a nagyfokú í-zés, a köznyelvi ú, ű, í helyett elég általánosan rövid u, ü, i hangzik Ly helyett l-et ejtenek, a szótagzáró l gyakran kiesik, az e hang helyén sokszor használnak zárt e hangot.

Dr. Túri Róbert részletesen foglalkozott a kisbéri nyelvjárással. Ezért e tanulmányban - dr. Túri  Róbert gyűjtését alkalmazva- csak azt kívánjuk bizonyítani, hogy elődeink már a török hódoltság után a mai nyelvjárást beszélték.

Bél Mátyás 1735-ben a következőket írja: „A nemesek nyelve csiszoltabb mint bárhol Magyarországon, a parasztok beszéde kissé zavartabb, de azt a szellemet, ami a magyar nyelv sajátossága nem veszíti el.” Megállapítását igazolja a Kisbér környéki Vasdinnyepusztát birtokló, nemes Gyárfás István 1677-ben írt levele Tarczy Jánoshoz, amelyben sürgeti a puszta eladásáért járó összeg megfizetését:

„Ajánlom szolgálatomath kigyelmednek, Isten sok jókkal áldja meg kigyelmedet kivánom.

Emlíkezhetik kigyelmed az Tarczy úr az előbb való nímellik esztendőn tött contractusával / szm. szerződésével./ fogadásáról az melynek nagyobb bizonyságára kigyelmed komáromi embersíges emberek előtt vígezett és tött, hogy mind mi szegíny árvák tejjessíggel meg ne károsogyunk, s mind peniglen kigyelmed bátorságosabb leszen az jószágnak birásásában. De im sem pínzünk, sem jószágunk. Megh peniglen hárman vagyunk az kiket pínzünk azon jószágon vagyon, noha kigyelmed defendus /szm. állítása/ semmis ő főlsígítül fölkért ügynek okáért, tugya az kigyelmed minekünk igazságunk vagyon ahhoz a jószághoz. Kérjük kigyelmedet előbbi paroláját /szm. becsület szavát/ tarcsa megh kigyelmed én velem könnyen megh alkudhatik. Feledíkenysígre ne vegye kigyelmed az dolgot, pínzünket tegyi le , ha azonnal se akarja kigyelmed bírni, hogy mi szegíny árvák megh ne károsodjunk, róla való levelünket is jó okkal s móddal kezihez adhassuk. Ezek után Isten tarcsa kigyelmedet.

Datum Komárom  anno 1677. dei.

Kigyelmednek jó akarattal szolgál:

Gyárfás István”.

E több mint háromszáz évvel ezelőtt íródott levél szövegkörnyezetbe állítva világossá teszi, hogy Gyárfás a maga és testvérei nevében a pusztáért kialkudott összeg megfizetését kéri.

A kisbéri jobbágyok gróf Batthyány Lajos nádorhoz írt levele, már kissé zavartabb megfogalmazású.  A levél, bár év nélkül íródott, jól behatárolható. Kisbér 1760-ban került a Batthyányak tulajdonába. A nádor 1765-ben halt meg, vagyis a levél 1760-1765 között íródott:

„Méltóságos Gróff és Palatínus /nádor/ níkünk Isten után jó Kigyelmes Urunk !

Boldogtalan sorsát ügye fogyott állapotunknak, könyves szemmel és fájdalmas szívvel kínszeríttetünk Excellenciádnak mint kigyelmes Attyánknak és kigyelmes urunknok ez alázatos és könyörgő suplicatiónk / könyörgésünk/ által keservesen Uri szine eleibe terjesztenünk.

Minthogy az elmúlt esztendőben a kisbíri határbó lívő irtás fődeket három Telek gyanánt Míltóztatott Excell. Kegyelmessíge kegyelmesen oda engennyi, s azoknak árendájo rajtunk meg ne vítetődjík alázatosan kírjük Excell. Kegyelmessígit. Ezen is alázatosan könyörgünk Excell. mint kigyelmes atyánk kigyelmessíge előtt, bizonyos ríteket míltóztassík kigyelmes Urunk Excell.tiád. harmad nékül kiadatnyi, hogy ennekutánno minden esztendőbe ne köllessík osztanyi és míretnyi, ki-ki közülünk Excell. kigyelmessígíbül engedtetett ríttyit tisztogathattya máskíppen hacsak ílő fődünk és kaszáló rítink nem lesznek lehetetlen ílhetnünk, s vonyós marhát tartanunk. Fölsíges Asszonyunk Királnénk portióját /adóját/ is úgy annyira megh súlosodott rajtunk lehetetlen befizetnünk / mellis 8 obf, 56 dn álló / hacsak íllő födünk nem líszen marhát nem tarthatunk, mibül állunk elő nem tudhattyuk meg. Csak testi ruházatunkra is nincs mibül fordítanyi. Mellekre nízve alázatosan leborulván Instálunk /kérjük/ s egyszersmind könyörgünk Míltóságos Gróff Urnak Excell. mint kigyelmes attyánk szine előtt. Ezenis alázatosan könyörgünk Kigyelmes Urunknak Exc.tiádnak, hogy a minémű beteg Gőböl Eökrött N. Számtartó Uram levágatott reánk mírettetvín annak husát, míltóztassík a szegínysígnek elengennyi a mell ugyis magábon elveszett vóna.

Mell ebbéli hozzánk való szegíny feje hajtott jobbágyihoz mutatandó kegyes Úri Gratiáját / kegyes / Isten eő Szent Fölsíge a szegínyeknek Attya ezen kíppen meg jutalmazza, mi pedig mindennapi buzgó Imádságinkkal íletünk fottáig meg szógányi elnem mulattyuk. Kigyelmes és vigasztaló válaszát a midőn elvárván s maradunk a míg ílünk.

Alázatos míltatlan feje hajtott Jobbágyi Kisbíri lakosok mind közönsígesen.”

A fenti levél alapján hasonlítható össze a köznyelvi, a 18. századi és a mai nyelvjárás közötti eltérés. Az összehasonlításban első helyen a köznyelvi-, majd a 18. századi-, végül a mai nyelvjárási alak szerepel:

A köznyelvi -é hang gyakran –i hangra változik:

Kényszeríttettünk>kínszerítettünk>kínyszeríttettünk; kisbéri>kisbíri>kisbíri; lévő>lívő>lívő; méltóztatott>míltóztatott>míltóztatott; kegyelmessége>kegyelmessíge>kegyelmessíge; vétet>vítetődgyík>vítet; kérjük>kírjük>kírjük; kegyelmességét>kegyelmessígit>kegyelmessígit; réteket>ríteket>ríteket; kell>köllessík>kell; méretni>míretnyi>míretni; kegyelmességéből>kegyelmessígibül>kegyelmessígibül; rétjét>ríttyit>ríttyit; másképpen>máskíppen>máskíppen; élő>ílő>ílő; rétünk>rítink>rítünk, élnünk>ílhetnünk>ílnünk; felséges>fölsíges>fölsíges; lesz>líszen>lesz; nézve>nízve>nízve; méltóságos>míltóságos>míltóságos; mérettetett>mírettetvín>mírettetett; méltóztassék>míltóztassík>míltóztassík; szegénységnek>szegínysígnek>szegínysígnek; szegény>szegíny>szegíny; fölséges>fölsíges>fölsíges; szegényeknek>szegínyeknek>szegínyeknek; azonképpen>azonkíppen azonkíppen; életünk>íletünk>íletünk; élünk>ílünk>ílünk; méltatlan>míltatlan>míltatlan; közönségesen>közönsígesen>közönsígesen;

A köznyelvi-a hang o-ra módosul:

Atyánknak>atyánknok>atyánknok;urunknak>urunknok>urunknok; utána>utáno>utáno; határba>határbo>határbo; árendája>árendájo>árendájo; magában>magábo>magábo.

A köznyelvi- a hang ki is maradhat:

Jobbágyaihoz>jobbágyihoz>jobbágyaihoz; imádságainkkal>imádságinkkal>imádságainkkal; jobágyai>jobbágyi>jobbágyai.

Az  -l hang gyakran kimarad:

Földeket>fődeket>fődeket; földünk>fődünk>fődünk; szolgálni>szogányi>szógányi; volna>vóna>vóna; nélkül>nékül>nékül.

A – gy hang  t-re módosul:

Fogytáig>fottáig>fottáig; mulasztjuk>mulattyuk>mulasztyuk.

Az – ő hang  ü-re változik:

Miből>mibül>mibül; kegyelmességéből>kegyelmessígíbül>kegyelmessígibül.

A köznyelvi-ly hang  l-re változik:

Királynénk>királnénk>királnénk; súlyosodott>súlosodott>súlosodott; mely>mell>mell; melyekre>mellekre>mellekre.

A –tj és – tyj megnyúlik:

Tisztogathatja>tisztogathattya>tisztogathattya; tudhatjuk>tudhattyuk>tudhattyuk; atyja>attya>attya.

A főnévi igenév –ni képzőjét – nyi hangkapcsolattal fejezik ki:

Engedni>engennyi>engennyi; adatni>adatnyi>adatnyi; osztani>osztanyi>osztanyi; méretni>míretnyi>míretnyi; elengedni>elengennyi>elengennyi; fordítani>fordítanyi>fordítanyi; szolgálni>szógányi>szógányi.

Az írást elemezve megállapítható, hogy a korabeli nyelvhasználat és a mai nyelvjárás között alig van különbség.