A bakony kapuja

Komárom-Esztergom megye déli felén, ahol a Vértes és a Magas-Bakony messze kéklő hegyvonulatai, dombokká szelídülve simulnak bele a tájba, ahol ezek a dombok a Kisalföld lankáival, hullámzó búzamezőivel egyesülnek, a Móri-árok nyugati bejáratánál található az 5793 lakosú kisváros : Kisbér. Itt keresztezik egymást a Győr-Székesfehérvár, Komárom-Veszprém, Tatabánya-Pápa közutak és a Komárom-Székesfehérvár, Tatabánya-Pápa vasútvonalak. Közlekedési  előnyös helyzeténél fogva a város átmenő és kiinduló pontja a Vértes, a Bakony, és a Balaton felé irányuló forgalomnak, ezért is nevezik a várost a „Bakony kapujának.”  Az itt elterülő tájra ma is a viszonylagos érintetlenség és az őstermészeti szépség jellemző, amelynek varázsa más vidékekhez alig hasonlítható.

Közlekedés földrajzi helyzeténél fogva Kisbér története rendkívül gazdag.  Megfordultak itt az őskori vadászoktól kezdve a honfoglaló magyarságig a pannon-illír-kelta törzseken át, a római légiókig sokan. Vágtáztak itt Attila hunjai, Kovrat fia Kuber avar harcosai, Nagy Károly frank vitézei is.

A honfoglalást követően, Kisbér nevét IV.Lászó király 1277. évi oklevelében említik első ízben, amikor a három Bér /Beyr/ falu földjét, amelyen egykor szakács népek és más hercegi udvarnokok éltek, a Szent Mihály Arkangyalról elnevezett hántai prépostságnak adományozta. A város történetét ettől az időtől számítjuk. Mai nevének első formája, Kysbeyr 1358-tól ismert.

 A város történelmének első fejezete a török háborúkkal zárult le, amelynek során a települést többször felégették, ezért lakói elmenekültek. Ezután egészen a 17. század elejéig csak kies lakatlan puszta volt.

A lakatlan birtokot Enyingi Török Istvántól 1618-körül balogfalvai Siei János a győri vár lovashadnagya vásárolta meg, és telepítette be jobbágyokkal. A birtok 1641-ben újra egyházi tulajdonba került, és jövedelme a győri papnevelő intézet fenntartását szolgálta.

A Rákóczi szabadságharc alatt 1706. december 23.-án és 24.-én Kisbér határában jelentős ütközet zajlott, ennek során a lesben álló Vak Bottyán csapatai: „ötszáz egynehány ráczot” vágtak le.

1750-ben Mária Terézia hozzájárulásával Kisbért, Nagybért, Hántát a környező pusztákkal együtt Ferenc császár kincstárnoka, báró Toussaint József vásárolta meg. A vásárlással kialakult nagybirtok központja Kisbér lett. A város ekkor kezdett kiemelkedi a környező települések közül, és vált fokozatosan a kisrégió központjává.

A bárótól a birtokot 1755-ben Bélai Horváth József vásárolta meg, akitől kölcsöntartozása fejében 1760-ban a németujvári gróf Batthyány-Strattmann család tulajdonába került. A tulajdonban bekövetkezett változás Kisbér fejlődése szempontjából döntő jelentőségű volt, ugyanis a mérhetetlen Batthyány vagyon biztosította a település dinamikus fejlődését. Részben ennek köszönhető, hogy a település 1797-ben mezővárosi rangot és vásártartási jogot nyert.

1828-ban a kisbéri uradalmat, több más nagybirtokkal együtt, gróf Batthyány Gusztáv és testvére Kázmér örökölte. Gusztáv honosította meg Kisbéren az angol telivér lótenyésztést., azzal, hogy 1829-ben megvásárolta Privateert, az akkori idők legjobb ménjét, amely később akisbéri ménes kancáin kívül más uradalmak kancáit is sikerrel fedezte. „Privateer egy fennséges ló” – írta róla Széchenyi István.

A kisbéri birtok osztozkodás folytán 1838-ban gróf Batthyány Kázmér tulajdonába került, aki ismert reformpolitikus volt és aktívan részt vett a magyar szabadságharcban. Batthyány Kázmér a Szemere- kormányban a külügyminiszteri tárcát vitte, és  a szabadságharc bukása után Kossuthtal Törökországba emigrált. Távollétében halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

A gróf elkobzott birtokait 1850-ben állami kezelésben vették és császári rendeletre 1853-ban Kisbéren katonai ménest állítottak fel. A ménes szervezését Ritter Ferenc altábornagyra bízták. Ő építette fel a volt Batthyány kastély mellé a ménes ma is meglévő impozáns épületegyüttesét. A hazai lótenyésztők elsősorban az angol telivér és a nemes angol félvér tenyészanyagot nélkülözték, ezért a ménes feladatául az angol lófajta tenyésztését tűzték ki célul. A kisbéri ménes lóállományát évente rendszeresen Angliából importált telivér lovakkal gyarapították. A félvér kancákat angol telivér ménekkel fedezték,így el lehetett érni,  hogy a félvér állomány külleme és teljesítő képessége szinte majdnem megegyezzen az angolt telivér állományéval. Az így kitenyésztett fajtát, ma is „ Kisbéri félvér” néven ismerik a világ lótenyésztői.

A ménes alapítását követően sok iparos és zsidó kereskedő telepedett le Kisbéren, ezért 1860-ban megépült a Komárom- Székesfehérvár (déli) vasút, majd 1902-ben a Pápa-Bánhida helyiérdekű vasút, lényegesen felgyorsítva ezzel a város fejlődését. Jelentős országos vásárai és heti piacai messze földről vonzották, és vonzzák ma is a vevőket és az eladókat. A település fejlett, környékre kisugárzó kereskedelemmel rendelkezik. A 20. század 30-as éveire villanyhálózat létesült a városban, kövezett utcák, járdák , parkosított közterek, szálloda, vendégfogadók, és kultúrált szórakozóhelyek várták a világ minden tájáról ideérkező vendégeket.

A virágzó kisváros dinamikus fejlődését a II. világháború sajnos derékba törte. Kisbér ostroma 1945. március 19.-én kezdődött és 26.-áig tartott. A harcok során két utcája teljesen leégett és megsemmisült több középület és lakóház is. A bajokat még tetézte, hogy az eredményesen működő ménest érthetetlen gazdasági megfontolásból 1961-ben felszámolták. Ezzel Kisbér elvesztette legfontosabb gazdasági bázisát.

Hosszú stagnálás után, az 1970-es évek elején ipari üzemek települtek a nagyközségbe, amelyek megállították Kisbér és a Bakonyalja falvainak elnéptelenedését. Kisbér 1986 január elsején városi ragra emelkedett.